1. rész

Egyetem, vagy gimi...?!

Még egyszer megnéztem magam a tükörben indulás előtt. Az egyenruhám tökéletesen állt rajtam, mégis féltem, hátha valahol nem mutat-e sokat, vagy keveset. Azonban most is így utoljára is meg kell állapítanom, hogy tökéletesen illeszkedett rám. Na, igen az egoista énem megint elő jött. Lesétáltam a lépcsőn, elköszöntem anyáéktól, majd a kocsiba ülve hajtottam új iskolám felé. Nagyjából úgy fél órát kocsikázhattam, hála a gps-nek. Az első adandó helyen leparkoltam a kocsit, majd kiszálltam. Megigazítottam a szoknyám, kivettem a táskám és az épület felé vettem az irányt. Amint beléptem az épületbe, meg is torpantam. Hogy én ki nem fogok ezen a helyen igazodni, az is fix, pedig ez csak az egyik épület. Vettem egy mély lélegzetet és kivettem a táskámból a kis papírt, amire rá volt írva, merre menjek, hogy eltaláljak az igazgatóig. Nagy bújásomból csak az röppentett ki, hogy nekimentem. Automatikusan hajoltam le a fecniért, majd amint felvettem, rá kellett eszmélnem, hogy az előbbi torlaszom még mindig engem néz. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, és ez valószínűleg azon is meglátszott, ahogy kiegyenesedem és szemébe néztem. 

 - Figyelhetnél is, merre mész, te csicska. – nem húzom fel magam, nem szabad. – Tűnj már innét, hülye ribanc. – értetlenkedve néztem a velem szembe álló lányra. – Nem hallod, takarodj! -
- Én vagyok ribanc? Nézz már magadra, könyörgöm. Nem én használok egy kiló sminket el reggelente, hogy nézzek ki valahogy. Oh, és nekem a melleim legalább nem műek. Szóval, kettőnk közül azt hiszem, nem én vagyok a ribanc. – fordultam sarkon és hagytam ott őt. Nem érdekelt, hogy hányan néztek meg minket, ebben a kis szócsatában. Csak az, hogy minél távolabb kerüljek ettől a csajtól. Mire megtaláltam az igazgatóit, megkönnyebbülten lélegeztem fel. Megbeszéltünk mindent, majd kiosztott mellém egy srácot, aki úgymond a patrónusom lesz.

Reggel szokás szerint anyukám keltett. Mivel első nap lesz az új sulimban ünneplőbe kell menni. Jaj, de jó megint mindenki rajtam fog röhögni. Nagy nehezen elkészültem de rájöttem hogy nem ettem és hogy meg korán van. Az idő elég hamar eltelt viszont arra eszméltem hogy el fogok késni. Fogtam a deszkám (igen egyetemista lány deszkával jár) és próbáltam gyorsan haladni. Mire beértem a suliba senkit nem láttam. Odamentem a portáshoz megkérdeztem hogy a 123-as termet hol találom és mar rohantam is a terem fele. Nagy nehezen eljutottam a teremhez majd vettem egy nagy levegőt és bekopogtam. Minden szempár rám szegeződött. 

- Jó reggelt kisasszony. - mondta gúnyosan a tanár. 

- Elnézést a késésért. - hajtottam le a fejem. 

- Mivel ez az első nap nem kap érte semmit viszont ha megint előfordul ne számítson jóra. Üljön le oda hatra a társa melle.

Bólintottam majd elindultam a "társam" fele. Jajj ne. Ahogy elnézem az összes lány oda van érte és persze hogy én kaptam társnak. Köszönöm hogy meg itt se lehet nyugtom. Leraktam az összes cuccom majd leültem. A srác kedvesen mosolygott de én érzelemmentes arccal néztem rá. Nem szoktam barátkozni szóval inkább ne is próbálkozz légyszi. Az óra gyorsan eltelt mindenki fogta a cuccát és már ment is ki. A fiú meg a tesója az ajtó mellett álltak. A padtársam megfogta a csuklom és vissza rántott.

- Legalább had mutatkozzak be a nevem Jo Young Min.

- Oké de most mar elengedsz?

Elengedett majd jött mellettem. Kiérve fogtam a deszkám majd elindultam. Jesszus és ő lesz a társam. Már most félek. Viszont van két lány akik nagyon nem szimpatikusak. Az egyik agyon sminkelt a másik meg azt hiszi hogy az menő hogy két számmal kisebb ruhákat hord.

Nagy barátságba lehetnek. Visszatérve a társamra lehet hogy az ikre volt aki mellette állt? Vagy csak tesók? Mert nagy hasonlóság van köztük. Mindegy úgyis ki fog derülni. Hazaérve ledobtam a táskám elővettem a telóm és felmentem facebookra. Az egész csoport bejelölt ismerősének. Visszaigazoltam őket majd megnéztem a társam adatlapját. Aha szóval o és az ikrek a suli "királyai" de jó nekem. 

Próbáltam lehagyni szegény gyereket, de valahogy mindig megtalált, ami kezdett nagyon idegesíteni. Benne volt a személyes aurámban, egyfolytában, megállás nélkül. Vettem egy mély lélegzetet, mikor kiértünk az épületből és egy másik felé vettük az irányt, amin táncosok, kosarasok és más egyéb sportjelképek virítottak. mintha haza érkeztem volna. Megmutatta, hol van az öltöző, én pedig feszengve léptem be. Érkezésemre mindenki rám kapta a tekintetét és csönd lett a helységben. Aztán egy pillanat alatt vett körbe az összes. Az, hogy így reagáltak rám, csak azt jelképezte, hogy még nem nőttek ki a „példakép” stádiumból. Még nem találták meg önmagok, másban keresik azt, ami magukból hiányzik. Gyorsan átöltöztem és két lánnyal a két oldalon, nevetve mentünk be a terembe. Persze a fiúk, akik bent voltak, egyből körénk gyűltek. Rendben, nagyon gimi ez a szitu. Amint belépett a tanár, mindegyikünk egyszerre találta meg a helyét. Mintha egy rég összeszokott csapat lennénk. Bemutatkozott, majd sorban mi is ugyanúgy, aztán neki is álltunk a másfél óra kemény „tananyagnak” párokba osztott minket. Én valami Jo gyerek mellé kerültem. Nem egy ronda fiú, és ahogy a lányok féltékeny pillantásából leszűrtem, alfa hím tipus. 
 - ChoA, ugye? – ült le mellém a szünetben. 
- Lee, inkább, köszi, kérek. – vettem ki kezéből a felém nyújtott üveg vizet. Lecsavartam a kupakot és három korty alatt lehúztam az egészet. – Na, neki állhatunk, megint? – álltam fel. Ő úgy nézett rám, mintha ufó lennék és elterült mellettem. 
- Mi vagy te?!
- Csak egy lány, aki imád táncolni. Az óra végére már éreztem, holnap izomlázam lesz. A második félidő borzalmas volt. Semmi másra sem vágytam, mint egy kiadós fürdőre és az ágyamra. Amit haza érve valósítottam is. Bezártam a szobám ajtaját és lehúzva a rolót bedőltem az ágyba.

Na jó. Eszembe jutott hogy vissza kéne menni órára. Nagy szenvedések utan visszaértem és mentem az öltözőbe. Látom már minden lány átöltözött így én is követtem a példájukat. Beérve a terembe már mindenki párba volt. Egy lány körül állt mindenki köztük a társam. A tanár leszidott, majd megkért hogy álljak hátulra. Ahogy megjósoltam senki nem vett észre. Az óra hamar és unalmasan telt el. Az öltözőben az ovis csaj engem nézett. Kiérve az épületből egyenesen hazamentem és vettem egy jó meleg fürdőt. Felmentem a szobámba es lefeküdtem aludni. Reggel furcsa módon az ébresztőre keltem. Kómás fejjel baktattam le a konyhába. A szüleim szokás szerint nem voltak otthon. Miután felöltöztem és vezártam az ajtót, felkészültem egy borzalmas napra. Mikor beértem a suliba elfelejtettem hol lesz óram. Ott sétálgattam fel-le a lépcsőkön, mikor egy kezet éreztem vállaimon. Persze hogy a sulis életemet elronto fiú állt előttem.

- Na mi van? Csak nem eltévedtél? - kérdezte mosollyal az arcán.

Mintha mi sem történt volna elindultam a portáshoz. Pontosabban csak el akartam ha az a kis puffancs nem a karomnál fogva vissza nem húz. 

- Na jó, gyere. - azzal megfogta a csuklóm es maga után húzott. Az összes lány sikitva figyelte a kis "drámánkat". Természetesen voltak olyanok akik meg is tudtak volna ölni a tekintetükkel. A terembe csak 4 személy volt. Az ovis a tesója az agyonsminkelt és puffancs. Leültem a helyemre es elővettem a telefonom. Beraktam valami számot majd lehajtottam a fejem a padra. Olyan két perc után egy alak állt a padom előtt. Felemeltem a fejem és társam volt az. 

- Mikor probáljunk? - kérdezte miközben ráült a padomra. 

Megvontam a vállam és lelöktem puffancsot a padomról. Ahogy lelöktem beütötte a lábát az egyik székbe. Erre a tesója felállt és odajött hozzám.

- Mit képzelsz magadról te kis senki? - kérdezte idegesen.

- Na jó elegem van hogy azt hiszitek körülettetek forog a világ. A kis csicskáitokkal meg a sok mű baratotokkal. És még én  vagyok a senki... Pff.. - a mondatom végére felálltam és az ajtó féle vettem az irányt.