2. rész

Szóval...

A csaj kirohanását kísérő néma csönd elmaradt, helyette Hyorin csicsergését kellett hallgatom. Már tegnap sem volt túl szimpi, de ma még inkább unszimpi. Az a csaj borzalmas. Mikor megszólalt a telefonom. Gondolkodás nélkül vettem fel.
- Hol vagy? - ez a hang minden közül kirívó. Félelmetes, csábító, zavarba ejtő...
- Oppa? Hol lennék máshol, mint suliba? - értetlenkedtem.
- Suliba?! Kedd van, kislány. Délelőttös vagy. Baszki, Nagyi engem fog lebaszni a szerencsétlenkedéseid miatt.
- Nyugi már, nem lesz semmi para. Hol vagy?
- A sulidba.
- HOL?! 
- Mögötted, te idióta, és nem szeretnék megsüketülni. Köszi. - Hyorin feje mindent megért, ahogy meglátta Hero-t. Kiszállt KwangMin öléből és haveromhoz bújt. - Na tűnj innét, míg szépen kérlek.
- Ugyan, egy ilyen helyes pasinak nem szabadna egyedül lennie. - Hero felnevetett, ennek nagyon sírás lesz a vége, ahogy elnézem. - Oppa~ - dörzsölte a melleit hozzá. Ő csak vett egy mély lélegzetet és otthagyta a csajt. Az a döbbent arc... Szerintem most állt ellen neki valaki először, főleg, ha pasikról van szó. 

- Te ChoA, ki ez a bájgúnár? - állt meg mögöttem Kwang. Nekem azonban nem volt időm még válaszolni sem mert Joong magához húzott és mindenki előtt megcsókolt. "Te szent isten! Kim Jae Joong, Te istenverte csajozógép! Most már legalább értem, miért mondta eddig az összes csajod azt, hogy baromi jól csókolsz." Aztán elvált ajkaimtól, majd mintha semmi sem történt volna, megfogta a csuklóm és kivezetett a teremből, a csodálkozó pillantásoktól, ki az épületből, egészen a kocsijáig. Ott kinyitotta nekem a sportkocsija ajtaját, majd becsukta utánam és Ő is beszállt. Elindította a motort, majd maga elé meredve vezetett.
- Szóval... - törtem meg a csendet.
- Szóval? - még mindig nem nézett rám. 
- Ez az előbbi csók...?
- Mi van vele?
- Hero, baszki, komolyan, mi volt az az előbb?! Nem akarok egy lenni az exeid közül, akit kurvázol, szóval, mi volt az előbbi? És ne terelj, nincs jó kedvem. Plusz akkor még hallgathatom Nagyi fejmosását is és valószínűleg asztalokat fogok takarítani, szóval...
- Befejezted végre? - bólintottam. - Na. végre. Figyelj. Én sem tudom mi volt az. Csak láttam, hogy néz rád az a gyerek és... És elborult az agyam, mert... - megint elnézett az út irányába, de láttam rajta, hogy zavarban van, a kis ér ott dudorodott a nyakán. Nyelt még egyet, majd leparkolt és teljesen felém fordult.
- Szeretlek. - lefagytam. - Lennél a barátnőm? - ok, most mit kéne mondanom? Nem akarom megbántani és az ajkai is csak vonzani tudtak.
- Igen. - nyögtem ki nagy nehezen.


Miután kirohantam a teremből tudtam hogy nem lesz jó vége. Órára nem mertem visszamenni így a wc-be mentem. Nem sírtam mert már megszoktam, hogy egyedül vagyok új helyen. Kicsengetéskor vissza kellett mennem a cuccaimért. A teremben  Puffancs és egy olyan személy volt, akit évek óta nem láttam. Ő volt az aki legelsőnek ellopta a szívem.. Mark Tuan. Vele jártam egy évig, gyönyörű kapcsolatunk volt de egy lány mindent elrontott. Mikor odaértem mit sem törődve velük fogtam a cuccom és elindultam az ajtó felé.
- Vááárj! - kiáltott utánam valaki.
Hátra fordultam és persze, hogy Mark volt ott.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem idegesen.
 - Figyelj, én nem akartam hogy a kapcsolatunk így végződjön. - próbált mentegetőzni, de én sarkon fordultam és elindultam. 
Miért most? Miért pont ő? Ha előbb jött volna még talán meg is bocsátottam volna neki. Egyszer csak valaki megfogta  a csuklóm, reflex szerűen fordultam meg és pofoztam fel.
- Megmondtam hogy nem érdekel. - közöltem vele hisztérikusan.
- De hallgass meg. Miattad váltottam iskolát, és miattad költöztem ide.
- Nem érdekel. Megmondtam neked akkor is és most is hogy végeztem veled.
Azzal otthagytam, bár a sírás kerülgetett. A folyosó csendes volt, de érezni lehetett a feszültséget. A házunk elé érve észrevettem, hogy Puffancs az előttünk lévő házba lakik. Remek, ez a nap rosszabb már nem lehet. Összegezzünk, az egész osztály lúzernak tart, Mark itt van és újra akarja kezdeni, Puffancs meg utál és ha ez még nem lenne elég előttem lakik. Beérve  a házba senki nem volt otthon, aha szóval apát megint nem látom két napig. Beletörődve keserű sorsomba elmentem zuhanyozni. Éppen a hajamat törölgettem, mikor a telefonom jelzett. Puffancs bejelölt ismerősnek facebookon, ez még viccnek is rossz. Mark meg nem hagy békén, már egy órája hívogat de nem fogom felvenni neki a telefont. Leültem a tv elé és beraktam a Fűrészt, imádom azt a filmet. Igaz pár hétig biztos nem fogok aludni de megéri. Hajnali kettő lehetett mikor vége lett a filmnek, annyira beparáztam hogy nem mertem lemenni pisilni. Inkább a szobámban maradtam és álomba merültem, azaz csak próbáltam. Forgolódtam egyik helyről a másikra de semmi. Vettem egy nagy levegőt és lassan elindultam a lépcső felé. A szememet nem merem kinyitni, de így nem tudok lemenni. Basszus Emily ezt jól megcsináltad. 

Bent Nagyi kicsit sem szidott le a késésért, mikor meglátott minket kézen fogva. Csak vigyorogni tudott, mint egy majom, tipikus Nagyi. A szidás is csak abból állt, hogy miért nem jöttünk össze előbb. Hát köszi, mama, én is téged. 
Elmentem átöltözni, majd egyből be is álltam és persze a munka nem mehet zene nélkül, így vittem magammal a telefonom is. Egyik fülembe bedugtam a kis kütyüt, majd felkaptam az egyik jegyzettömböt és kezdődhetett is a munka. 
 Egyszer csak kinyílik az ajtó és három olyan személy lép be az ajtón, akiket most nagyon nem szeretnék látni.
- Haru a te asztalod, te mész. - lettem le elé a tálcám.
- De az a te... - végül jobbnak látta, ha megy, sejtem ki ment el mögöttem. Még figyeltem, ahogy oda meg hozzájuk, aztán jobbnak láttam, ha inkább lelépek a színről. Azonban pechemre újabb vendégeink érkeztek és mivel mindenki el volt foglalva valakivel, csak én maradtam. Kelletlenül felkaptam a tálcát és elindultam feléjük. Úgy sétáltam el a hármas mellett, mintha nem is ismerném őket. Azért érezhető volt a meglepettség, ahogy a mellettük lévő asztalnál álltam meg.
- Sziasztok. - vigyorodtam el, ahogy megláttam régi társaim.
- Unnie~. - visítottak fel kórusban. Gyorsan leadták rendeléseiket, majd mikor kivittem, leültem hozzájuk beszélgetni. Aztán a percek múlásával újfent felvisítottak, mikor elárultam nekik, hogy Hero több mint 30 ember előtt smárolt le. Végül nekik is feltűnt, hogy a másik asztalnál igencsak feltűnően bámulnak minket és hát, ők vannak olyan gátlástalanok, hogy átültek a másik boxba, engem magukkal ráncigálva.
- Hali.  - nagyot nyelve köszöntem nekik.
- Szia, ChoA, hát te?
- Nagyimé a hely, itt dolgozom. Leyla, kiengednél? Köszi. - azzal átmásztam a lányokon és letéve a köpenyem köszöntem el mindenkitől és mentem haza. Vagyis inkább vissza a suliba a kocsimért, aztán haza.Otthon amint kitártam az ajtót egy pici, nedves szőrpamacs rohant nekem. Na jó, ez egy jó vicc, mert a német dog nem épp kicsi állat. 
- Szia, Daemon, milyen napod volt? Hagyjuk, nem kell válaszolnod, elég, ha most itt vagy nekem és meghallgatsz. - a konyha felé vettem az irányt és elővettem a tápját, hogy enni adja ennek az óriásnak. Majd leültem mellé és elkezdtem neki mesélni a napom.
 Este még megnéztem messenger-t, aztán Fly On  The Wall-t indítottam el a telefonomon, és pizsibe vedlettem át és fáradtan dőltem be az ágyamba és kapcsoltam le a lámpát.

Nem hiszem el, valahogy le kell jutnom. Háromra kinyitom a szemem, egy kettő, kettő és fél kettő és háromnegyed végül kinyitottam és a feketeségen kívül semmit nem látok. Na keressük meg a lámpát, de az a másik irányba van. Pompás, ha nem esek el akkor művész lesz belőlem. Elindultam, de amilyen ügyes vagyok el is estem. Hallottam egy nagy reccsenést, megijedtem és elkezdtem sírni. Egy idő után már ordítoztam a fájdalomtól. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de fénybe borult a szoba. Biztos apa jött haza, végre valaki segít. Amennyire örültem olyan gyorsan fagyott le a mosoly az arcomról. Miért mindig ő? Felsegített és levezetett a lépcsőn.
- Hogy jutottál be? - néztem értetlenül íriszeibe.
- Nagyon szívesen, bármikor segítek. Még anno te adtál nekem kulcsot. - felelte cinikusan.
- Jó, az most lényegtelen menjünk be a kórházba, mert kibaszottul fáj a karom. - megint sírásba kezdtem.
Kimentünk a ház elé, majd beszálltunk a kocsijába. Az úton nem beszeltünk, csak hallgattuk a szipogásom. A kórházban azt mondták, hogy két helyen tört el a karom és hat hónap gipszre ítéltek. A nap csúcspontja megvan.
- Nálad maradjak? - kérdezte érdeklődve, reményt véltem felfedezni tekintetében.
- Ha neked nem gond . - mondtam szinte suttogva.

Beszélgetésünk közben végig a padlót néztem. Hazafelé zenét hallgattunk, a tekintetemmel pedig a csillagos eget néztem. Nem mertem Mark szemébe nézni, nehogy azt gondolja hogy most segítségre lenne szükségem, vagy bármi ilyesmi. Miután hazaértünk, én felmentem a szobámba és bezártam az ajtót. A "megmentőm" a nappaliba maradt. Megnéztem az időt, a szemem tágra nyílt ugyanis hajnali fél öt volt. Lekapcsoltam a lámpát, majd megpróbáltam elaludni. A filmet nagyjából elfelejtettem, de jelen pillanatban nem is ezen járt az agyam., hanem  a mai napon, hogy mennyi minden történt. Vajon a suliba érdemes lesz elmennem?  Félek, konkrétan az egész suli utál engem, s mindenről Puffancs tehet. Ha nem őt kaptam volna társnak akkor nem lennék ilyen helyzetbe, és ott van Mark ő is a legjobbkor tud előjönni. Most már tényleg kijelenthetem, hogy az életem káoszba fordult át. Miközben ezen agyaltam egyre álmosabb és álmosabb lettem, végül elaludtam. 

1. rész

Egyetem, vagy gimi...?!

Még egyszer megnéztem magam a tükörben indulás előtt. Az egyenruhám tökéletesen állt rajtam, mégis féltem, hátha valahol nem mutat-e sokat, vagy keveset. Azonban most is így utoljára is meg kell állapítanom, hogy tökéletesen illeszkedett rám. Na, igen az egoista énem megint elő jött. Lesétáltam a lépcsőn, elköszöntem anyáéktól, majd a kocsiba ülve hajtottam új iskolám felé. Nagyjából úgy fél órát kocsikázhattam, hála a gps-nek. Az első adandó helyen leparkoltam a kocsit, majd kiszálltam. Megigazítottam a szoknyám, kivettem a táskám és az épület felé vettem az irányt. Amint beléptem az épületbe, meg is torpantam. Hogy én ki nem fogok ezen a helyen igazodni, az is fix, pedig ez csak az egyik épület. Vettem egy mély lélegzetet és kivettem a táskámból a kis papírt, amire rá volt írva, merre menjek, hogy eltaláljak az igazgatóig. Nagy bújásomból csak az röppentett ki, hogy nekimentem. Automatikusan hajoltam le a fecniért, majd amint felvettem, rá kellett eszmélnem, hogy az előbbi torlaszom még mindig engem néz. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, és ez valószínűleg azon is meglátszott, ahogy kiegyenesedem és szemébe néztem. 

 - Figyelhetnél is, merre mész, te csicska. – nem húzom fel magam, nem szabad. – Tűnj már innét, hülye ribanc. – értetlenkedve néztem a velem szembe álló lányra. – Nem hallod, takarodj! -
- Én vagyok ribanc? Nézz már magadra, könyörgöm. Nem én használok egy kiló sminket el reggelente, hogy nézzek ki valahogy. Oh, és nekem a melleim legalább nem műek. Szóval, kettőnk közül azt hiszem, nem én vagyok a ribanc. – fordultam sarkon és hagytam ott őt. Nem érdekelt, hogy hányan néztek meg minket, ebben a kis szócsatában. Csak az, hogy minél távolabb kerüljek ettől a csajtól. Mire megtaláltam az igazgatóit, megkönnyebbülten lélegeztem fel. Megbeszéltünk mindent, majd kiosztott mellém egy srácot, aki úgymond a patrónusom lesz.

Reggel szokás szerint anyukám keltett. Mivel első nap lesz az új sulimban ünneplőbe kell menni. Jaj, de jó megint mindenki rajtam fog röhögni. Nagy nehezen elkészültem de rájöttem hogy nem ettem és hogy meg korán van. Az idő elég hamar eltelt viszont arra eszméltem hogy el fogok késni. Fogtam a deszkám (igen egyetemista lány deszkával jár) és próbáltam gyorsan haladni. Mire beértem a suliba senkit nem láttam. Odamentem a portáshoz megkérdeztem hogy a 123-as termet hol találom és mar rohantam is a terem fele. Nagy nehezen eljutottam a teremhez majd vettem egy nagy levegőt és bekopogtam. Minden szempár rám szegeződött. 

- Jó reggelt kisasszony. - mondta gúnyosan a tanár. 

- Elnézést a késésért. - hajtottam le a fejem. 

- Mivel ez az első nap nem kap érte semmit viszont ha megint előfordul ne számítson jóra. Üljön le oda hatra a társa melle.

Bólintottam majd elindultam a "társam" fele. Jajj ne. Ahogy elnézem az összes lány oda van érte és persze hogy én kaptam társnak. Köszönöm hogy meg itt se lehet nyugtom. Leraktam az összes cuccom majd leültem. A srác kedvesen mosolygott de én érzelemmentes arccal néztem rá. Nem szoktam barátkozni szóval inkább ne is próbálkozz légyszi. Az óra gyorsan eltelt mindenki fogta a cuccát és már ment is ki. A fiú meg a tesója az ajtó mellett álltak. A padtársam megfogta a csuklom és vissza rántott.

- Legalább had mutatkozzak be a nevem Jo Young Min.

- Oké de most mar elengedsz?

Elengedett majd jött mellettem. Kiérve fogtam a deszkám majd elindultam. Jesszus és ő lesz a társam. Már most félek. Viszont van két lány akik nagyon nem szimpatikusak. Az egyik agyon sminkelt a másik meg azt hiszi hogy az menő hogy két számmal kisebb ruhákat hord.

Nagy barátságba lehetnek. Visszatérve a társamra lehet hogy az ikre volt aki mellette állt? Vagy csak tesók? Mert nagy hasonlóság van köztük. Mindegy úgyis ki fog derülni. Hazaérve ledobtam a táskám elővettem a telóm és felmentem facebookra. Az egész csoport bejelölt ismerősének. Visszaigazoltam őket majd megnéztem a társam adatlapját. Aha szóval o és az ikrek a suli "királyai" de jó nekem. 

Próbáltam lehagyni szegény gyereket, de valahogy mindig megtalált, ami kezdett nagyon idegesíteni. Benne volt a személyes aurámban, egyfolytában, megállás nélkül. Vettem egy mély lélegzetet, mikor kiértünk az épületből és egy másik felé vettük az irányt, amin táncosok, kosarasok és más egyéb sportjelképek virítottak. mintha haza érkeztem volna. Megmutatta, hol van az öltöző, én pedig feszengve léptem be. Érkezésemre mindenki rám kapta a tekintetét és csönd lett a helységben. Aztán egy pillanat alatt vett körbe az összes. Az, hogy így reagáltak rám, csak azt jelképezte, hogy még nem nőttek ki a „példakép” stádiumból. Még nem találták meg önmagok, másban keresik azt, ami magukból hiányzik. Gyorsan átöltöztem és két lánnyal a két oldalon, nevetve mentünk be a terembe. Persze a fiúk, akik bent voltak, egyből körénk gyűltek. Rendben, nagyon gimi ez a szitu. Amint belépett a tanár, mindegyikünk egyszerre találta meg a helyét. Mintha egy rég összeszokott csapat lennénk. Bemutatkozott, majd sorban mi is ugyanúgy, aztán neki is álltunk a másfél óra kemény „tananyagnak” párokba osztott minket. Én valami Jo gyerek mellé kerültem. Nem egy ronda fiú, és ahogy a lányok féltékeny pillantásából leszűrtem, alfa hím tipus. 
 - ChoA, ugye? – ült le mellém a szünetben. 
- Lee, inkább, köszi, kérek. – vettem ki kezéből a felém nyújtott üveg vizet. Lecsavartam a kupakot és három korty alatt lehúztam az egészet. – Na, neki állhatunk, megint? – álltam fel. Ő úgy nézett rám, mintha ufó lennék és elterült mellettem. 
- Mi vagy te?!
- Csak egy lány, aki imád táncolni. Az óra végére már éreztem, holnap izomlázam lesz. A második félidő borzalmas volt. Semmi másra sem vágytam, mint egy kiadós fürdőre és az ágyamra. Amit haza érve valósítottam is. Bezártam a szobám ajtaját és lehúzva a rolót bedőltem az ágyba.

Na jó. Eszembe jutott hogy vissza kéne menni órára. Nagy szenvedések utan visszaértem és mentem az öltözőbe. Látom már minden lány átöltözött így én is követtem a példájukat. Beérve a terembe már mindenki párba volt. Egy lány körül állt mindenki köztük a társam. A tanár leszidott, majd megkért hogy álljak hátulra. Ahogy megjósoltam senki nem vett észre. Az óra hamar és unalmasan telt el. Az öltözőben az ovis csaj engem nézett. Kiérve az épületből egyenesen hazamentem és vettem egy jó meleg fürdőt. Felmentem a szobámba es lefeküdtem aludni. Reggel furcsa módon az ébresztőre keltem. Kómás fejjel baktattam le a konyhába. A szüleim szokás szerint nem voltak otthon. Miután felöltöztem és vezártam az ajtót, felkészültem egy borzalmas napra. Mikor beértem a suliba elfelejtettem hol lesz óram. Ott sétálgattam fel-le a lépcsőkön, mikor egy kezet éreztem vállaimon. Persze hogy a sulis életemet elronto fiú állt előttem.

- Na mi van? Csak nem eltévedtél? - kérdezte mosollyal az arcán.

Mintha mi sem történt volna elindultam a portáshoz. Pontosabban csak el akartam ha az a kis puffancs nem a karomnál fogva vissza nem húz. 

- Na jó, gyere. - azzal megfogta a csuklóm es maga után húzott. Az összes lány sikitva figyelte a kis "drámánkat". Természetesen voltak olyanok akik meg is tudtak volna ölni a tekintetükkel. A terembe csak 4 személy volt. Az ovis a tesója az agyonsminkelt és puffancs. Leültem a helyemre es elővettem a telefonom. Beraktam valami számot majd lehajtottam a fejem a padra. Olyan két perc után egy alak állt a padom előtt. Felemeltem a fejem és társam volt az. 

- Mikor probáljunk? - kérdezte miközben ráült a padomra. 

Megvontam a vállam és lelöktem puffancsot a padomról. Ahogy lelöktem beütötte a lábát az egyik székbe. Erre a tesója felállt és odajött hozzám.

- Mit képzelsz magadról te kis senki? - kérdezte idegesen.

- Na jó elegem van hogy azt hiszitek körülettetek forog a világ. A kis csicskáitokkal meg a sok mű baratotokkal. És még én  vagyok a senki... Pff.. - a mondatom végére felálltam és az ajtó féle vettem az irányt. 

Szereplők

Lee Cho Ah 20 éves, táncos, énekes lány.
Pincérnőként dolgozik a nagymamája kávézójában. A régi iskolájában az ott töltött négy éve alatt, mind négyszer pompomlánykodott és csapatkapitány volt.
Ribancos kinézete miatt sokat piszkálták kis korában, ez a barátkozásán látszik meg leginkább.
Kiskorában az apja bántalmazta, ezért hátán, csuklóján hegek maradtak. Azonban nem fél őket megmutatni, másoknak, a részének tartja, viszont beszélni már nem szeret róla.
Most kezdi az egyetem első fél évet, koreográfus- és, énektanár szakra jár. Ezen kívül be jár még irodalomra, mert az írás számára megnyugtató.
Utálja, ha a zenei ízlését pisztergálja valaki. Ezen a témán nem szabad vele leállni veszekedni, mert az lenne a vége, hogy a másik fél feladja.
Kitartó, makacs, önfejű lány.
Jól bírja az alkoholt, általában sört iszik, de a többi alkoholt tartalmazó italt is megtűri.

Emily egy kedves lány. 19 éves, visszahúzódó és félénk. Nincsenek barátai, ezért gyakran düh kitörései vannak. 
Az apja egy gazdag vállalkozó ezért mindent megkap. 
A rap és a tánc a mindene. Most fog egyetemre menni.
Van egy tetkója a bal csuklóján. 
Az egyetemen csak két szakra jár be, ami kötelező, egyre, meg csak azért, mert az a foglalkozás megnyugtatja. Ez pedig a rajz.
Irtózik a vásárlástól, ha dicsérik, leginkább pedig a ribancoktól. Kitartó, magabiztos, elszánt, jó modorú, jó tanuló. 
Blogol, „noname” „használattal”. 
Nem bírja az alkoholt. Ebből kifolyólag utál bulizni. 
Nem szeret ismerkedni. Sportol.